Tisztelt meghívottak, tisztelt oktatói kar, tisztelt diákság!
Szerettel köszöntöm a BBTE magyar tagozatának vezetősége nevében közösségünk régi és új tagjait, kiemeltem a majdnem háromezer elsőévest, mind a 61 szakon, a mesteri programokon, Kolozsváron és kihelyezett tagozatainkon, az Erdély-szerte működő tanítóképzőinken, valamint a gyulafehérvári római katolikus szemináriumban.
A kialakult szokást megtartva a tagozatvezetői felszólalás egyszerre köszöntő és elmúlt tanévet kiértékelő beszéd.
Tisztelt egyetemi közösség!
Alapképzésben a magyar tagozat 61 szakon működik; a következő új szakok indulását üdvözöljük ezen tanévkezdőn: területfejlesztés, televízió és film szak, földméréstan, mérnöki geológia. Ugyanakkor nem alakultak ki a megfelelő feltételek egyelőre arra, hogy beinduljon a tavaly tervezett vendéglátóipari menedzsment szak, illetve a biotechnológia; ezeknek a szakoknak a kialakításáról az ebben illetékes tanszékek ezután gondoskodnak, technikai-szakmai, és nem politikai vagy gazdaság akadályok voltak ezúttal.
A magyar diákság még mindig több mint ötven százaléka tandíjmentesen tanul, különösen jó ez az arány – több mint hatvan százalék – ha csak az elsőéveseket tekintjük - ... de ez csak a tandíj-probléma szempontja, mert e szám mögött az áll, hogy számos szakon csak a tandíjmentes helyeket töltik be, és a jelentkezőkből már nem jut tandíjfizetős diákokra. A román tagozaton egyes szakokon jóval nagyobb a túljelentkezés, innen a tandíjas diákok nagyobb aránya, ott az éri el a hatvan százalékot, míg a tandíjmentesek aránya negyven százalék körüli.
Korai volt elsíratni egyes szakokat a tavaly nyáron, mert kevés elsőéves érdeklődött irántuk, hiszen szinte valamennyi ilyen szakon az idén ismét többen jelentkeztek. Ezért talán korai félteni más olyan szakokat, ahol viszont az idén esett vissza az érdeklődés. De most már biztos, hogy a következő években szembesülni fogunk a magyar fiatalok köreiben is az egyetemi szakok iránti érdeklődés talán többszörös átrendeződésével, és ahogy a tavaly is elhangzott, a magyar tagozatnak valóban folyamatos elemzésre lesz szüksége, nagy oktatásszervezési felelőséggel, hogy a szakok struktúrája, általában az oktatásban közvetített tudás a fiataljaink orientációjának megfelelően alakuljon.
Felületesebb elemzéssel akár azt is lehetne mondani, hogy eseménytelen volt a magyar tagozat szempontjából az elmúlt esztendő. Különösebb, kivételesebb, izgalmasabb napokat talán csak az egyes karokon megrendezett nagyobb szabású rendezvények, konferenciák adtak. Csak ennyit mondani igazságtalan lenne, mert legtöbben valójában úgy érezzük, hogy hosszú idők óta ez volt a legnehezebb, „legrázósabb” év. Egyszerre két végzős évfolyamról kellett gondoskodni, közben új előadásokat kifejleszteni a készülő mesteri progamok számára, de viselni kellett az alapképzésben közben felfejlődött összes évfolyam – első, másod, harmad - tanrendi módosításainak terheit, kihívásait is. Ezalatt nem egyszer a rendszer is imbolygott, ellentmondásos utasítások érkeztek a minisztériumból a rektori hivatalba, a rektori hivatalból a karokra – gondoljunk csak a záróvizsgával kapcsolatos szeszélyes változásokra.
Kénytelenek voltunk talákozni ennek az átmenetnek a ketyegő bombáival is. Szembesülnünk kellett így az elmúlt év kétségtelenül legfájdalmasabb fejleményével: nem tudott ez a felsőoktatási rendszer a teológia-idegen nyelv, illetve néprajz-idegen nyelv szakos diákjainknak olyan oklevelet adni, amelyet a felvételi idején nekik implicit ígértek. A rossz csak még rosszabbakat eredményezett, a helyzet orvoslására diákjaink csak a rosszabb és kevésbé rosszabb alternatívák között választhattak. Jóllehet ez csak részben az egyetem hibája, és ott sem csak az egyik szint hibája; - és jóllehet nekem és munkatársaimnak ennek előzményeiben nincs személyes felelőségem – mint az egyetem vezetőségének képviselője, itt, ezzel az alkalommal, a BBTE nevében megkövetem az érintetteket, és a kilátástalanságba és elkeseredettségbe ragadott diákságtól bocsánatot kérünk.
Kedves kollegák,
Csendes, konkrét területeken elért sikerek is jellemzik az első látásra eseménytelennek tűnő múlt tanévet. Az említett igánybevétel mellett már alig vettük észre mindazt, amiben előbbre lépett a magyar tagozat. Például sokéves esés után, a figyelem, a motiváltság többéves lankadása után diákjaink megszerveztek egy szinte váratlanul sikeres tudományos diákkonferenciát - a Kolozsvári Magyar Diákszövetség és egyetemünk egyik reprezntatív évi rendezvényét. Azért is térek ki erre, mert a diákok egyéni tevékenysége, az egyéni tanulás, felkészülés egyre fontosabbá vált ezekben az években. Fontosabb lett, mert egyrészt növekedett a diáklétszám – s így nehezebbé vált az egyéni foglalkozás, nehezebben talájuk meg az útat a jól teljesítő, kiemeltem motivált diákjaink felé. Másrészt ismét csökkent a tantermi foglalkozások – magyarán „az órák” – száma, ami szintén emeli az egyéni tanulás értékét, jelentőségét. A tantermi órák száma csökkent, de ez nem jelentheti azt, hogy a tanári kar kivonulna a diákok felkészülésének egy jó részéből, hanem az olyan munkamódszerek előtérbe kerülését jelenti, amelyek az diákok egyéni felkészülését alapozzák. Ezentúl nem csak küldeni kell a diákokat a könyvtárba vagy a kutatási, szakmai-gyakorlati terepre, hanem az ottani egyéni munkájához szükséges útmutatással is el kell látni. A háttérintézeteink szakkollégiumai is szüntelen átalalkulásban vannak, a diákszövetség is, és ezért kell kiemelnünk, támogatnunk minden olyan tevékenységet, ami a hallgatók egyéni tudományos felkészülését, tananyagon túli foglalkozásait serkenti. Ha ebben sikeresek leszünk, közel állunk ahhoz, hogy végzőseink problámamegoldó, innovatív emberek legyenek, pályájukon megoldásokat, válaszokat, újításokat várjanak el tőlük. Jó hír volt tehát a sokévi átlaghoz képest sikeresebb, több előadót egybegyűjtő tudományos diákköri konferencia. Az is igaz, hogy kevesebb volt a szakkollégiumi rendezvény, egyes kollegák véleménye szerint ezekről a kétszeres végzős évfolyammal járó többletmunkák vették el az energiát és az időt.
Csendes siker volt az is, hogy a tavasz folyamán kiemelkedő számú, zömében fiatal szakembernek sikerült oktatói állásra versenyvizsgáznia egyetemünkön. A tavaly ilyenkor, innen köszöntöttem azt a nyolc új magyar tagozatos oktatót aki 2007. október elsejétől lett egyetemünk főállású alkalmazottja. Ezúttal huszonhét új oktatót köszönthetünk a BBTE magyar oktatói karában, relatív többségük a közgazdasági kar oktatója lesz... azaz lesz továbbra is, mert a legtöbben közülük már hosszú próbaidő után vannak, és rég betanítói az intézetnek.
És még egy csendes, de biztos sikerünk:
Ki sem látszodtunk az elmúlt másfél évben az akkreditációs dokumentumok tornyai mögül, de nyárára, őszire sikerült engedélyeztetnünk az összes tervezett mesteri programunkat, beindulásuk már csak a diákság érdeklődésén múlt – a legtöbb be is indult. Most ki kell derüljön, hogy egy negyedik és egy ötödik tanulmányi év milyen értéket tud tanításban és az egyes szakok fejlődésében adni, sőt, sok esetben most fog eldőlni, hogy milyen szerepe lesz a képzés összességében ennek a két évnek. Sokszor úgy érezzük, hogy ez egyre kisebb mértékben múlik rajtunk – oktatókon és diákokon - , és nagyobbrészt a piaci, munkaerőpiaci, azon belül is a szociológiai és lélektani mozgásokon, vagy legalábbis az átfogóbb országos közpolitikákon. Valahol mégis nálunk kezdődik minden következménye ennek a kétszintű képzésnek, ezért jó lenne hinni, hogy szerepünk van benne – jó volna hinni és továbbra is és ennek megfelelően tervezni ezeket a programokat.
Láthatóvá kell tennünk a többi, csendes, túlzott szerénységgel elhallgatott eredményünket is, például azt, hogy a magyar tagozatos oktatóknak jók a publikációs mutatói, jónak bizonyulnak a pályázási stratégiáink. Nagyobb eseménnyé kell tenni a könyvbemutóinkat, nagyobb hírt kell verni minden elnyert kutatói díjnak, találmánynak, csúcs-szakértői kinevezésnek. Nem egyszer szűk tanszéki, baráti körben örülnek, valahol az egyik épület egyik sarkában egy-egy tudományos megvalósításnak, közben pedig szidják a sajtót, hogy azt nem érdekli más az egyetem életéből, mint a pletykák és a feliratozás.
A diáklétszám esése elkerülhetetlen lesz bizonyos szakokon, és éppen ezzel együtt itt-ott külön megnőhet a kutatói munka hozama, ereje. A felsőoktatás jelenlegi finanszírozásában – szidjuk eleget, joggal – megvannak azok a lehetőségek, amiket ez közösség előnyére fordíthat.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
Az egyetem magyar tagozata a tavasszal immár írott dokumentum formájában is viszonylagos tanrendi önállóságot kapott. A magyar oktatói közösség egyes tagjainak egyéni kutatási területe, sajátos felkészülése, előzetes kül- és beföldi tanulmányai, a romániai magyar tanuló ifjúság sajátos – regionáli természetű - munkerőpiaci lehetőségeinek érveit hoztuk fel amellett, hogy a tanított tárgyak sora - jóllehet a magyar tagozaton értelemszerűen hasonlít a román tagozatos tárgyak sorához -, bármiben különbözhet, amit a magyar oktatói testület hasznosnak tart, ami szerinte elfogadott, helyénvaló. A tanrendi módosítás lehetőségeivel különféleképpen éltek a tavasz folyamán az egyes tanszékeken, igaz az is, hogy a lehetőségük (pénzügyi, személyzeti) is eltérő volt. Jó precedens az, hogy számos kar magyar tagozata önálló szakmai kontrollt kezdett gyakorolni egy saját kurrikulum és saját oktatástervezés felett. Rossz az, hogy bizonyos helyeken még mindig túl messzemenően beleavatkoznak, belefontoskodnak dolgainkba. Viszont a jó precedensek valóban újdonságok, ezeket üdvözöljük.
Közel vagyunk ahhoz az időponthoz, amikor egy komplexebb autonómia-tervezet benyújtása előtt a magyar tagozatnak végre el kell döntenie minden egyes tanszéken, hogy élni kíván-e az önálló pénzügyi gazdálkodás tulajdonképpen már a tavasszal felkínált lehetőségével. Vannak már helyi – azaz kari szintű tagozatok – ahol ez kipróbálták, működik.
Különösebb, legalábbis az egyetem egészére kiterjedő pártoskodás vagy konfliktusok nélkül telt el a tanév, annak ellenére, hogy tisztújító választások is voltak a tavaly decemberben. Sok tanszék vagy fakultás magyar tagozatának élére viszonylag fiatal vezető vagy vezető csoport került, több szerepet vállalt és kapott a kilencvenes évek akkori friss tanársegédjeinek generációja - talán lassú, de mindeddig bonyodalommentes generációváltás is megkezdődött. Összefogás, együttműködés, egymástól való tanulás jól jön; - diákokhoz való közelség, empátia, lényeglátás, türelem és bölcsesség: ezekre mind nagy szükségünk van. Keresnünk kell – belátom: még magam is keveset tettem e téren – karok és tanszékek közötti kapcsolatok újabb és újabb kommunikációs lehetőségeit.
Tisztelt egybegyűltek!
Néha a szétszórtságban is gyorsan sikerül összefogni. Ilyen összefogással sikerült megfelelő támogatást adni diákjaink olyan kezdeményezéseinek mint az említett sikeres TDK volt, de ilyen összefogással tudtunk segíteni súlyos, nehéz, kockázatos és költséges orvosi beavatkozásra szoruló diákunkon, talán őt megmenteni. A földrajz szakos Salat Zsuzsa meggyógyult, és visszatért az egyetemre, itt van közöttünk.
Ma először az elsőéveseket köszöntjük, de szeretettel üdvözöljük vakációról visszatérő diákjainkat ... és végezetül ezúttal minden visszatérő köszöntéseképpen is átadok egy szál virágot Salat Zsuzsának.
|