Borbély László, az RMDSZ politikai alelnöke a Maros megyei Kelementelkén ünnepelte ma délelőtt a Magyar Szabadság Napját. Az emléktábla avatást és koszorúzást követően a Szövetség Maros megyei képviselője ünnepi beszédében kiemelte: az 1848-as forradalmi hősös által megfogalmazott társadalmi, politikai üzenetek ma is aktuálisak, az európai szabadság még mindig nem teljesedett ki, harcukat a ma emberének kötelessége továbbvinni.
„Nincs is ennél szebb kifejezés, mint a magyar szabadság. Ebben minden benne van, hiszen ha szabadság van, jobb élet van, anyanyelvhasználat van, jogok vannak, és ezek tiszteletben vannak tartva. A magyar nemzet ezért harcol évszázadok óta. Ha Európa történelmét megnézzük, azt látjuk, hogy jóval nagyobb nemzetek tűntek el az idők során, míg mi, évszázadokon át, itt Erdélyben, Magyarországon, a Felvidéken, a Vajdaságban megtudtunk maradni, mert összetartott minket egy közös akarat és anyanyelv, egy közös szabadság érzet. Nem véletlen, hogy 1989-ben mi is kivettük a részünk az akkori forradalomból. Az a mi forradalmunk is volt, mert megakartunk szabadulni egy, a kisebbségeket teljese elnyomó rezsim alól” - fogalmazott ünnepi beszédében Borbély László.
Elmondta, hogy ezelőtt néhány héttel, Nyárádszeredában, a 21. Bocskai Napok keretén belül, Bocskai Istvánra, a 409 éve fejedelemmé választott vezérre emlékeztek. „Uralkodása alatt Bocskai két fontos dologra jött rá, és szerintem ez az ő legfontosabb hagyatéka: egyrészt, hogy valamilyen formában, egyesítenie kell a magyarságot, és a szabadságharcban együtt kell fellépniük jogaikért, másrészt pedig, hogy politikai pártfogók, partnerek nélkül mindez nem valósulhat meg. A jövőbe látó Bocskai rájött, hogy ez az egyetlen megoldás arra, hogy a magyar nép a továbbiakban sem a Habsburgoknak, sem a törököknek ne legyen kiszolgáltatva. Amit ő akkor elmondott, ma is érvényes. Meg kell találnunk a módját annak, hogy dialógus útján, politikai partnerek támogatásával, áldozatok nélkül őrizzük meg Erdélyt, a magyarságot. Ez Bocskai végrendelete, nekünk pedig vigyázzunk kell rá” - hangsúlyozta a Szövetség politikai alelnöke. Hozzátette, meg kell találnunk annak a módját, hogy a románsággal megértessük, hogy amit amit mi akarunk nem ellenük szól. „Ez nyilván nem két nap, hét hét alatt fog megtörténni, az RMDSZ 1989 óta ezt próbálja megértetni, meghallatni velük” - fogalmazott Borbély.
Az RMDSZ politikai alelnöke beszédében kiemelte: ha európaiságról beszélünk, nem szabad megfeledkeznünk a közelgő EP-választásokról, hiszen ahhoz, hogy a romániai magyarság hangját Brüsszel is meghallja, fontos, hogy a Szövetség legalább 2-3 képviselővel bejusson az Európai Parlamentbe. „Ha nem tudunk ott lenni Brüsszelben, vagy a román parlamentben, senki nem képviselné a romániai magyarság érdekeit. Amint azt már eddig is kiderült, minket csak akkor hallgattak meg, ha szükségük van ránk. De csak akkor lehet ránk szükségük ha erősek vagyunk, ehhez pedig Önökre van szükségünk, évről-évre. Ezért fontos, hogy május 25-én menjünk el szavazni, és mutassuk fel újra, hogy erősek vagyunk. Feltehetjük a kérdést, hogy 28 ország 750 EP- képviselője mellett, mit tud tenni a 2-3 mániai magyar képviselő. Úgy ahogy itt a román parlamentben 5-6 százalékkal gyakran mi vagyunk a mérleg nyelve, a 19 magyar EP képviselő is lehet döntő tényező. Éljünk tehát jogainkkal, mutassuk fel a közös akaratot, mert csak így valósítható meg az oly sokat emlegetett és várt magyar szabadság” - mondta el beszédében Borbély László.
|