Az igazság pillanata volt 1956, a visszanyert emberi méltóság nagy példája - mondta Sólyom László köztársasági elnök a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen az 1956. október 22-i műegyetemi forradalmi diákgyűlés 51. évfordulóján, hétfőn. Az alábbiakban az MTI nyomán az államfő ünnepi beszéde olvasható.
Tisztelt Ünneplő és Emlékező Közösség!
Együtt vagyunk, ahogy az ünnephez illik. Újra együtt vagyunk az 1956-os forradalom évfordulóján, a hagyománynak megfelelően a Műegyetem aulájában, ahonnan október 23-án az egyetemisták tüntető menete elindult. Ez a hely a nemzet emlékezetében immár a forradalom szent helye. Itt vannak az egykori műegyetemi hallgatók, a hiteles tanúk, akik elindították a forradalom eseményeit. Velünk vannak a szabadságharcosok, akik folytatták és kiteljesítették a forradalmat.
Öröm mindnyájunknak, hogy most a legtöbb ötvenhatos szervezet részt vesz az ünnepségen. Itt van az ifjúság, akitől várjuk és reméljük, hogy ötvenhat szellemét híven megérti, és tovább viszi; itt vannak a mai műegyetemisták, és több mint ezerkétszáz fiatal a határon túlról. Köztünk vannak a mérnök-társadalom képviselői. Teljes hivatalos pompájában ünnepel velünk a Műegyetem professzori kara. És itt vannak Budapestről, az országból, és szerte a világból is sokan, akik ezen a helyen részesedni akarnak az ünnep közösségében; meríteni az ünnep megújító erejéből, megtalálni október 23-a mának szóló üzenetét. Mert ez az ünnepség nyitott, ide mindenki eljöhetett.
Aki eljött, tudja, hogy ezt az ünnepet ránk bízták. Ötvenhat becsülete a mi gondunk kell, hogy legyen. Későbbi korok ítélni fognak fölöttünk, nem engedhetünk a forradalom egyértelműségéből.
Minden évforduló ünnep, nemcsak a nagyok, a kerek számúak. Minden évforduló hozzájárulhat ahhoz, hogy október huszonharmadikát a nemzet a szívébe fogadja, hogy a forradalom része legyen a magyarság önazonosságának.
Ebben a folyamatban a tavalyi, ötvenedik évfordulónak természetszerűen nagy szerep jutott. S ha az ünnepért való felelősségünk, '56 igaz emlékének fenntartásáért és folyamatosságáért viselt kötelességünk tudatában állítjuk fel a mérleget, akkor az egy évvel ezelőtt történtek ellenére is, inkább elégedettek lehetünk.
Nem akarjuk, és nem is lehet elfelejteni azt, ami tavaly október 23-a estéjén és éjszakáján történt. A tüntető nem szegheti meg a törvényt. De a jogállamot a rendőrség törvénysértő erőszakos fellépése különösen sérti. A tüntetők és a tüntetésekben részt sem vevők sokaságának súlyos bántalmazását nem lehet lezárni úgy, hogy az elkövető rendőrök túlnyomó többsége ismeretlen tettes marad. Ez tehát, egy külön, még rendezendő ügy. Azonban '56 sorsát a nemzet emlékezetében, és ünnepeink értelmét nem ez fogja meghatározni.
Annak a rengeteg új és hiteles információnak, pontos történelmi adatnak, és az emlékezéseknek lesz maradandó hatása, amelyeket a tavalyi évfordulónak köszönhetünk. Annak, hogy sok könyv, történelmi munka, eredeti dokumentum, fénykép és film jelent meg és vált mindenki számára hozzáférhetővé. Másfél évtized kutatómunkája tört most át a nagyközönség felé. Az ötvenhatos forradalmat immár nem csupán a tizenhárom nap történeteként ismerhetjük meg, hanem az előző és az azt követő évtized itthoni és nemzetközi összefüggéseibe ágyazva. Megtudhattuk, hogy mily keveset számított egy kis nép szabadságharca a világpolitika sakktábláján. De felmérhettük szabadságharcunk szellemi hatását is, amely az egész világon megrendítette a kommunista ideológiát, és a magyar forradalom melletti kiállást a tisztesség mércéjévé tette.
Ismertté vált az is, mennyire nem voltunk egyedül. Hogy mellettünk állt a határon túli magyarság, hogy mennyien szenvedtek Csehszlovákiában és a Szovjetunióban üldöztetést, súlyos börtönbüntetést forradalmunkkal való szolidaritásukért. Csak Romániában 20 halálos ítéletet, és - szinte hihetetlen - 14 ezer évnyi börtönt szabtak ki magyarokra '56 miatt.
Az áldozatokra való emlékezés és a velük való szolidaritás is a tavalyi évfordulón teljesedett ki, és vált mindenki számára '56 történetének részévé. Kértük és kérjük a romániai elítéltek rehabilitálását. Itthon pedig nemcsak arra a több száz kivégzett mártírra emlékezünk, akiknek neve Nagy Imre újratemetésén egymás után hullt bele a tömeg csendjébe.
A harcokban elesettek mellett megemlékeztünk a védtelen civil áldozatok százairól is, akiket a Kossuth téren, Mosonmagyaróvárott, Salgótarjánban és szerte az országban géppuskáztak le. Immár ők is a nemzet emlékezetének részei. Együttérzésünk talán segít feloldani a családok évtizedeken át beégett rettenetét és félelmét. Igenis gyógyítanak a községekben és városokban sokasodó emlékművek és emlékhelyek, mind '56, mind a kommunista rendszer más áldozatainak emlékére. Lesz hova elmenni és emlékezni évről évre; lesz, ami állandóan figyelmezteti az arra járókat, és a következő nemzedékeket is. És mindenki tudhatja már, mi történt valójában. Egyre kevesebb tere marad a Kádár-rendszer évtizedeken át ismételt hazugságainak.
Mégis van egy adóssága az ötvenedik évfordulónak. Még mindig nem egyértelmű a válasz a kérdésre: a forradalom és Nagy Imre vagy Kádár? Tavaly azt hihettük: a nagy évforduló valóban arra késztet mindenkit, hogy gondolja át életét, azt, hogy viszonyult a forradalomhoz és annak emlékéhez. Reméltük továbbá, hogy az alkotmányos politikai erők és pártok cselekvése ezentúl minden kétséget kizáróan ahhoz az egyetértéshez igazodik, amelyben 1990-ben, az első szabad választást követően valamennyi parlamenti párt osztozott.
Emlékezzünk rá, 1990. május 3-án a szabadon választott Országgyűlés első és halaszthatatlan feladataként törvényt szavazott meg, amely az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc jelentőségéről szólt. E törvény szerint a Magyar Köztársaság a többpártrendszerű demokráciát, az emberi jogok és a nemzet függetlenségének védelmét 1956 szellemével azonosítja. Az 1956-os forradalom és szabadságharc célkitűzései mai Alkotmányunk alapértékei is. Az Alkotmánybíróság is többször leszögezte, hogy a forradalmat eltipró Kádár-rendszer és a Magyar Köztársaság alkotmányos értékrendje egymással össze nem egyeztethető. Sem a szabad Magyarország legelsőként meghozott törvénye, sem az Alkotmány ugyanebben a szellemben való értelmezése nem maradhat holt betű. Nem elég ezt mondani, mindig így kell cselekedni is.
A szólásszabadság joga természetesen garantálja, hogy bármilyen véleményt lehessen mondani az ötvenhatos forradalomról. Ám az Alkotmány a puszta jogi szabályokon túl világos értékeket is képvisel. A Magyar Köztársaság eszmei és történelmi alapja pedig az, hogy 1956 forradalom volt. Ezért bármilyen folyamatosság a Kádár-rendszerrel kizárt. Az ötvenhatos forradalom becsülete, a rendszerváltás becsülete, mai rendszerünk tisztessége azt követeli, hogy minden politikai erő a legtisztábban tartsa fenn és vallja ezeket az alapokat, semmilyen politikai érdekből ne engedjen meg kétértelműséget, ne tegye viszonylagossá álláspontját.
Voltak a rendszerváltás idején olyan nagy események, mikor óriási tömegek, az ország nagy része leszámolt azzal, hogy addig egy hamisságra épülő rendszerben élt. Ezek voltak a végre kimondott igazság nagy pillanatai, ekkor tapasztalhattuk meg a hazugság levetésének, a magunkra ébredés, az önérzet visszanyerésének örömét. Ekkor volt mindenki számára világos, hogy mit is jelentenek a szabadságjogok, hogy milyen demokratikus államot akarunk.
Ki felejthetné el Nagy Imre temetését, amely egy csapásra megsemmisítette a Kádár-rendszer legitimitását? Ki ne emlékezne a romániai falurombolás elleni hatalmas, néma tüntetésre, amikor megéreztük erőnket? Felejthetjük-e 1989. március 15-e felszabadult, valóban márciusi boldogságát?
Ez az a szellem, amelyet az 56-os forradalomtól örököltünk. Ezt éljük át újra 1956 minden méltó megünneplésével. Ez az, amiért felelősek vagyunk. Erre kell rátalálni a fiataloknak. Hiszen 1956 az igazság pillanata volt; a visszanyert emberi méltóság nagy példája.
Ezért 1956 mellett kiállni annyit jelent, mint kiállni a hitelesség és a remény mellett. Az ötvenhatos forradalom mellett kiállni azt jelenti, hogy kiállunk a szolidaritás, a bizalom, a félelem nélküliség mellett.
Erre a kiállásra különösen nagy szükség van ma.
|