• Megosztás:
Tőkés László március 15-ei beszéde Nagyváradon
[16.3.2007]


Elnök úr! Ünneplő Gyülekezet! Kedves Testvéreim!

Erdélyi útjának első napján Elnök úr méltán nevezte Fehéregyházát a leghitelesebb hely¬színnek, ahol az ott elesett Petőfi Sándor és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc áldozatai előtt egy magyar államfő fejet hajthat. Erdélyi útjának utolsó állomásán hasonlóképpen hiteles helyszínen köszöntöm az Elnök urat: Erdély kapujában, Nagyváradon.

Száz esztendővel ezelőtt, 1907. március 15-én a Körös-menti Ezredévi Emléktéren avat¬ták fel a szabadságharc vértanújának, Szacsvay Imrének a szobrát. Nagyvárad polgárai a feledé¬kenységet bűnnek tartják – olvashatjuk abban a feliratban, amely már 1876-ban hazafiúi köteles¬ségként irányozta elő szobor állítását annak a Szacsvaynak, aki első nagyváradi képviselője volt az első magyar népképviseleti országgyűlésnek, és aki a debreceni országgyűlés jegyzőjeként a Függetlenségi Nyilatkozat aláírásával érdemelte ki a hősi halált.

Csak egy tollvonás volt a bűne – ez áll a monumentális Szacsvay-szobor talapzatán. Igen, mi is valljuk: bűn a feledékenység. Annak idején harminc esztendőbe telt, amíg a szoborállítás nyűgös terve végre megvalósult. A feledékenység bűne viszont azóta is kárhoztat bennünket. 1920-ban Trianon harangjai még fennen hirdették, hogy: nem felejt a nemzet. Utóbb azonban kollektív amnézia hatalmasodott el az anyaországon – és ez az önvesztő állapot a 2004. december 5-i, fájdalmas népszavazásba torkollott.

Sólyom László elnök úr! Köszönjük, hogy az összmagyarság nemzeti ünnepén eljött hoz¬zánk – Erdélybe és Partiumba –, és szakítván a közösségi feledékenység nemzetrontó hagyomá¬nyával, világosan értésünkre adja, hogy: nem vagyunk egyedül. Nemzetstratégiai igényű meg-nyilatkozásait idézve, mi is öntudattal valljuk, hogy az erdélyi, a határon túlra szakadt magyarság nem holmi jöttment kisebbség, hanem a magyar nemzet teljes értékű, elidegeníthetetlen része, aki önálló társadalmi létének teljes voltában kér éltet vagy halált – amint a Szózat költője mondja. Egységes, egyetemes nemzettudatunk a Magyar Március Költőjét idézi meg. Eggyé lett mind a két magyar – írja ujjongva Petőfi Sándor a Két ország ölelkezése című versében, az Er¬déllyel való unió megvalósulásakor.

Lelkem, szállj a Királyhágón által – emígyen folytatja az Uniót köszöntő költeményét, aminek hallatán, nemes lokálpatriotizmussal, akár a mostani Királyhágómellék mai közös ünneplésére is gondolhatunk... Együtt vagyunk, és együtt maradunk – ez az idézett Petőfi-vers legfőbb következtetése. 1848 uniós örökségét folytatva és szélesebb értelemben kiterjesztve, hadd szóljunk azokról a tör¬ténelmi és politikai választófalakról, amelyek az elmúlt században nemzetünket és nemzetrésze¬inket megosztották és megnyomorították. Trianoni határrendszer. Mindmáig fennáll. A vasfüggöny – Európa félszázados szétszakítottsága. A hidegháború. Szellemi, ideológiai, etnikai és kulturális választóvonalak – valamennyiünk fájdalmára és gyalázatára.

Mindezekre jönnie kellett 1989 rendszerváltoztató – szinte – vértelen forradalmának, a sopronpusztai határzár átszakításának, a "hallgatás fala" áttörésének, a vasfüggöny leomlásának; jönnie kell a közbevetett választófalak (Efézusbeliekhez írt levél 2,14) krisztusi értelmű lebontásának, ami egyedül lehet képes az integrált Európát – s benne a szétszakadt magyarságot – a kívánatos és valóságos összhangba, egy igazi uniós egységbe rendezni.

Petőfi Sándornál a magyar és a világszabadság egyet és ugyanazt jelentette. Hasonlókép¬pen, mi is azt gondoljuk, hogy – a választófalak megszüntetésével – Európa, a népek és a magyar¬ság egységesülése egyugyanazon folyamatnak a részei. A határokon átívelő nemzetegyesítés és a határok nélküli Európa 1989 után elkezdett út¬ján járva, forradalmár és szabadságharcos elődeink tisztánlátásával és bátorságával bontsuk le azokat a falakat, amelyek közöttünk magasodnak és jövőnk útjában állanak! Rontsuk le a hazugság és a félelem falát! Zászlóinkat ne övezze kordon! Emeljük magasra a szabadság zászlaját! Erdély és Partium őrtornyainak sorában Anyaszentegyházunk és Egyetemünk, Városunk és Régiónk legyenek istenes őrhelyei a hitnek és a szabadságnak! Ebben segítsen minket a min¬denható Isten, akiről Erdély nagy költője, Áprily Lajos ekképpen vall: "S mikor völgyünkre tört az áradat, s már hegy sem volt, mely mentő csúccsal intsen, egyetlenegy kőszikla megmaradt, egyetlen tornyos sziklaszál: az Isten. (Menedék)




  • Nyomtat
  • Link küldése
  • Életmód olvasnivaló RSS










24 óra hírei 24 óra cikkei

HIRDETÉS