• Megosztás:
Sólyom László köztársasági elnök kolozsvári beszéde
[15.3.2007]


Sólyom László köztársasági elnök március 14-i beszéde a kolozsvári Állami Magyar Operaházban az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából


Tisztelt Ünneplő Közönség!

A megszólítás ma minden magyarnak szól, mert március 15-ét az egész magyar nemzet ünnepli, bármely államban él is. Március 15-ét a nemzet szívébe fogadta, magyarsága szimbólumának tartja. Nemzedékek találtak rá újra és újra erre a napra, hogy egybeolvasszák saját eszméikkel és vágyaikkal a szabadságról, a függetlenségről, hogy tiltakozzanak az elnyomás vagy a hamisság ellen. Március 15-e összeforrt a forradalom tiszta, ifjúi lendületével, a tavasszal, a népek tavaszával, a magyar nemzet tavaszával. Kiveti magából - idővel bizonyosan kiveti magából - a hamis hangot, a képmutató gesztusokat; éppen azért, mert folyton megújul, és mindig ama első naphoz való hűségben újul meg.

Boldog vagyok, hogy ma este itt lehetek és közösen ünnepelünk, mert ez a magyar nemzet egységét fejezi ki. Magyarország nem fordított hátat a környező országokban élő magyar közösségnek.

De különleges okunk is van a közös ünneplésre. 1848-ban - mint Kossuth írta - Európa népei a szabadság által egybeolvadtak. Az áprilisi törvények által a magyar nemzet az európai jog- és értékközösség tagja lett. Románia csatlakozásával az Európai Unióhoz a magyar nemzet túlnyomó többsége - 12 millió magyar - ismét az európai jog- és értékközösség része lett, majd mindannyian már az Európai Unió polgárai vagyunk. Magyarország és Ausztria, Szlovénia valamint Szlovákia között hamarosan elbontják a határsorompókat, a román-magyar határon ma akadálytalanul léphetünk át. A nemzet további részei fognak az Unióba kerülni, és ennek hatása Kárpátalján is érezhető lesz.

További sorsunkat tehát az Európai Unió alkotta közös és nyílt térben, az Unió lehetőségeit használva kell elképzelnünk, és megterveznünk. Az Európai Unió nemcsak gazdasági és politikai szervezet. Jogközösség is. Már az alapítók céljai között szerepelt a nemzetek megbékélése. Értékei között van a nyelvek, kultúrák sokszínűsége, és ezzel összefüggésben a kisebbségek védelme. Az Unió alapelve a regionalitás és a szubszidiaritás, vagyis, hogy a helyi közösség döntsön mindabban, amit nem szükséges magasabb szintre vinni.

Az Európai Unió minden tizedik polgára - nemzetállami szemszögből nézve - valamely kisebbséghez tartozik. Ezért ezt a kérdést az Uniónak a maga alapelveivel összhangban rendeznie kell. Az egyesülő Európában rohamosan épül a kisebbségvédelem joga. Magyarország kitartásának köszönhető, hogy a kisebbségi jogok védelme bekerült az Alkotmányos Szerződés szövegébe. Az Unió néhány napja felállt Emberi Jogi Ügynöksége a kisebbségi jogokat is vigyázza. Továbbá az európai államok többsége a kulturális nemzet fogalmát immár a politikai nemzetével egyenrangúként ismeri el. Elismerést nyert az is, hogy az anyaállamnak joga van a más államokban kisebbséget képező nemzetrészei identitásának és kultúrájának támogatására. Más oldalról pedig a balkáni konfliktusok vezetnek arra a tanulságra, hogy európai stabilitás nehezen képzelhető el a kisebbségi jogok teljességének, és közösségi jogként való elismerése nélkül. A kisebbségek kulturális autonómiája magától értetődő minimum, s a kisebbségi jogok teljessége pedig - ott, ahol minden feltétel és az igény megvan - a területi autonómia lehetőségét is magában foglalja. Hivatalos látogatásomon már tolmácsoltam, hogy ez a magyar kormány álláspontja is. Az autonómiának számos konkrét megoldása lehetséges. Ezért mindenek előtt demokratikus, tisztázó párbeszédre van szükség az autonómia fogalmáról és jövendő tartalmáról. Sok félreértést és előítéletet kell eloszlatni a többségi társadalomban, és meg kell szerezni az adott állam egyetértését.

Magyarország az Európai Unióban többször bizonyította az alapvető jogok iránti különleges érzékenységét. Hitelesen képviselheti tehát az emberi jogok ügyét, s ezen belül a kisebbségek jogi igényeit is, különös tekintettel arra, hogy a két és félmilliós magyar kisebbség a legnépesebbek egyike Európában, továbbá arra is, hogy ezek a közösségek küzdelmeikben mindig az alkotmányos keretek között maradtak.

Hiba lenne azonban, ha a kisebbségi jogok és kisebbségi problémák mintegy bezárnák, vagy elszigetelnék a magyarokat az adott országokon belül. Az Európai Unió hatása sokkal mélyebb és átfogóbb, és egyben a bezárkózással ellenétes is. Teljesen új környezetet, új viszonyítási rendszert teremt. A szomszédos országokban élő magyarság előtt nemcsak a magyar határ nyílt meg, hanem egész Európa munkavállalási, tanulási, tudományos és gazdasági lehetőségei is. Magyarország maga ugyanezen változások sodrába került. Mindegyik tagállam formálja, milyen lesz a közös Európa. Nekünk pedig abban kell megalkotni a magyar nemzet helyét. Ezért nemcsak a határokat, de a lelkeket is meg kell nyitni, hogy megszabaduljunk a bizalmatlanságtól és a kicsinyhitűségtől.

A magyar nemzetet az Európai Unióban úgy tudom elképzelni, mint amelyre illik az Unió jelszava: egység a sokféleségben. S úgy érzem, az Unió feltételei segítenek majd új hangot találni egymás között is. Hiszen az Európai Unió tárgyszerűségre késztet: az emberi jogok nyelvén ért, az ilyen igényeket és sérelmeket tudja kezelni. Csak érzelmi alapú politizálással nem jutunk előre.

Az új európai lehetőségek józan mérlegelésére van szükség, és tárgyszerű ismeretekre saját magunkról. Fel kell mérnünk Magyarország és a szomszéd államok szükséges együttműködésének a lehetőségeit. Tiszteletben kell tartanunk az egyes nemzetrészek társadalmainak önállóságát. A politikában mindezek az érzelmeknél súlyosabban esnek latba, ám nem érintik a magyarként együvé tartozás mély és erős érzését, amely személyiségünk és emberi méltóságunk része. Az új viszonyoknak megfelelő, az anyaországot és a többi nemzetrész jövőjét egységben látó nemzetstratégia kidolgozása nem halogatható tovább. Ez gazdaságilag nélkülözhetetlen. Ugyanakkor kultúránknak nemcsak a múltja, hanem a magyar irodalom, művészet és tudományosság továbbra is csak ebben a teljességben létezik.

Mindezzel, amit a közös ünneplés kapcsán elmondtam, nem kanyarodtunk el március 15-étől, sem az 1848-as forradalomtól. Akkor az állam és a nyelvében élő kulturális nemzet koncepciója kibékíthetetlennek bizonyult. Ma azonban a nemzetközi jogrend és mindenek előtt az Európai Unió keretén belül nem zárja ki egymást a nemzet két felfogása, sőt egyenrangúan egymás mellett élhet.

Március 15-ének két arca és két öröksége van. Ez a nap a forradalom lelkét örökítette meg számunkra. Mintája lett minden megmozdulásnak a szabadságért. A márciusi ifjak tetteit követte a magyar ifjúság 1956-ban is, amikor tüntetni indult, és amikor itt, Romániában is kifejezte szolidaritását. Soha jobb lelkiismerettel nem lehetett azonosulni egy forradalmi nappal. Ez a nap csupa lelkesedés; egy forradalom, amelynek nem volt szüksége erőszakra, amelytől távol állt a bosszúállás szelleme is. A 48-as forradalom óta a háromszínű nemzeti zászló a szabadság jelképe is lett: felülmúlhatatlan jelkép, nincs szükség másra.

Ám 1848. március 15-e nemcsak egy dicsőséges forradalom napja volt, nem puszta gátszakadás, amely megnyitja az utat a sorsnak. 1848-ban a nemzet pontosan tudta, mit kíván. A 12 pontot nem a forradalmi hevület rögtönözte. Hosszan készült rá a nemzet, a reformkor két évtizedén át. És ugyanazon a napon, amikor Pesten a cenzúrát megtagadva kinyomtatták a 12 pontot, és amikor a nép megesküdött, hogy rabok tovább nem leszünk, minderről még hírt sem véve Pozsonyban hajóra szállt az Országgyűlés küldöttsége, és vitte a királyhoz szentesítésre a törvényeket, amelyek ugyanezt tartalmazták: az ország minden lakosa számára jogegyenlőséget, választott parlamentet, felelős kormányt, és az alapvető politikai szabadságjogokat.

1989-ben és 1990-ben, amikor a Kárpát-medence országaiban a rendszerváltások zajlottak, szintén tudta a magyar nemzet, hogy mit kíván. Sose feledjük 1989 mámorosan felszabadult március 15-éjét! Sose feledjük a '89 karácsonyán Temesvárra és Erdélybe induló teherautókat! Ne feledjük a magyarok szerepét ezeknek az országoknak a demokratizálásában! Tizenhét évvel ezelőtt mindenütt a szabadságot kívánta a nemzet, jogokat és demokráciát. Együtt akart visszatérni Európába - a jog biztosítékait, a politika kultúráját, a gazdasági és a szellemi életet tekintve egyaránt. És ahogy 1848-ban az áprilisi törvények, majd az erdélyi törvények teljesen új alapokra helyezték a nemzet életét, úgy a rendszerváltás utáni új alkotmányok is alapvető változást hoztak. Eltörölték, és visszahozhatatlanná tették a korábbi, hol velejéig hazug, hol az utolsó pillanatig durván elnyomó és erőszakosan asszimiláló rendszereket.

A 48-as párhuzam indoka és lényege azonban az, hogy az új alkotmányok a jövőt határozzák meg. A forradalom napjai elmúlnak - a forradalom eredményei viszont a jogokon és az alkotmányos intézményeken keresztül épülnek ki, válnak állandóvá, s gyökeresednek meg végső soron a kultúrában. Helyénvaló tehát ha ma, március 15-ét ünnepelve a jogokról beszélünk, és az alkotmányos alapokat ünnepeljük. Nem-forradalmi időkben ezek éltetik tovább a forradalmat. Ezek a végső biztosítékok, mert az alkotmányos jogok megsértése ellen fel lehet lépni, és a jogsértéseket orvosolni lehet. Ezért kívánjuk ma is, és kell mindig kívánni a nemzetnek "a' sajtó szabadságát", a vélemény és gyülekezés szabadságát, és az összes többi jogot. A szabadságot garantáló jogrend megbecsülése és fenntartása tehát március 15-e, és a 48-as törvények alapvető üzenete. Időszerű hozzátennem ehhez, hogy a demokrácia alapstruktúrái és a szabadságjogok nemzeti konszenzust testesítenek meg. Így volt ez 1848-ban is. És igaz, hogy 1848-ban március szépséges napjait hamarosan sokféle széthúzás és meghasonlás követte, azonban az az egyetértés, amelyet az áprilisi törvényekbe foglaltak, minden felszíni viharnak ellenállt, s érvénye máig él.

Végül szeretnék szívből köszönetet mondani feleségem és munkatársaim nevében is azért a szeretetteljes fogadtatásért, amelyben az erdélyiek részesítettek minket. Úgy érkeztünk ma estére Kolozsvárra, hogy tisztelegtünk Ispánkúton Petőfi emléktáblájánál, majd Fehéregyházán, a segesvári csatában elesett honvédek sírjánál is koszorút helyeztem el. Sokan jöttek el mindkét helyre, és büszke voltam erre. Bármily szép is volt, és nagyon mélyen megérintett minket, ez mégsem egy romantikus utazás volt. Célja, hogy megerősítse összetartozásunkat. Az is célja volt, hogy személyesen meglássam a nagy múltú és újabb intézményeket, hogy találkozzam az ezeket működtető vagy létrehozó emberekkel. Ők nem politikai szereplők, és így kívül maradnak a szenzációkon és újsághíreken, pedig a nemzet igazi gazdagsága bennük rejlik. Azt szeretném, ha itt Romániában, de Magyarországon is mindenki természetesnek tartaná az ilyen látogatásokat. Ezért külön köszönöm a meghívást, amely lehetővé tette, hogy együtt ünnepeljük itt, Kolozsvárott, nemzeti ünnepünkön.




  • Nyomtat
  • Link küldése
  • Életmód olvasnivaló RSS










24 óra hírei 24 óra cikkei

HIRDETÉS